JASAR NÁBI NÁJIR :

A MESSZESÉG
(Meszáfeler)

Szemed, akár a tenger, végtelen,
vörös pupillád izzik, mint a nap,
a partra néző ablakból lesem
meddő időnk, a hulló lombokat.
Hiába hív a messzeség, kezem
ladikom tört lapátját fogja csak,
és míg a vízbe csonkját megmerem,
rozzant csónakom zátonyon marad.
Agyam az éj befonja, mint a pók,
kuszált a szál, a sok sötét talány.
Vágyom, akár a fáradt búcsuzók,
a gyorsvonat, a ringatás után:
tengerre vonz a sok vitorla-szárny
s izzó golyóként fúrja át szívem:
Tudom, örökké hív a végtelen. 

Tarbay Ede fordítása