Miattad érdemesnek tartom Ki gyógyulni minden eddigi hibámból. Sohajtásnyira vagy tőlem, de nem egyedül Pedig gyakran elképzeltem már Ahogy itt ülsz velem a tölgyfa alatt (Aki egyidőben került velem Somorjára) Gyakran képzeltem azt hogy ez szerelem Évekbe telt mire szóhoz juttattuk egymást Még egybe mire kezem göndör hajadba fonódva Megcsokoltál és csokoltuk egymást vigasztalódva. A realitásba virradó másnapban pedig csak sóhajtó vágyaim maradtak velem. Hát látod itt tartok és fáj, De nem sajnálom hogy ez nem elég nekem.