reggelente megváltom magamat
önfejlesztő cikkeket olvasgatva
szedem össze magamat fogat mosva,
tükörbe nézve kérdezem
hogy mit miért cselekedem
tele vagyok hibával
kötözködök a nagyvilággal
és zavar minden, főleg a zaj
azért kell nekem a madárdal.

izgalmas, érdekes emberekről
az ő kalandos félelmetes életükről
olvasok és tanulok naponta
hallgatva mint egy kisgyerek a sok,
számomra szinte hihetetlen mesét
képzeletemben én is képes vagyok
minderre a végtelen történetre.

valóságomban, azonban az apró
mindennapi lépések művészete
az ami megtanította az önszeretetre
ez van, nem vagyok néha képes ennél többre
nehézség ilyenkor minden bögre
kávé, tea, gyümölcs, akármi,
félek ezt se bírom megemészteni
és ma már aggódom,
miért így van ez,
hogy az egyszerű életviteli lépéseimben
fáradok mindennap el.
félek minden pillanattól,
mert tudom, összeben ott van a lehetőség
félek ezektől, hogy nem élem meg,
hogy nem használom ki
lassan örültség bontakozik ki rajtam
mikor realizálom, hogy még a ruhám is
fordítva van rajtam.