valamit kezdeni,
kezdeni ezzel az élettel
nem csak hagyni
elveszni
menni, tenni,
merni,
végre már
elég már
a sok ragaszkodás.
hiába érték,
hiába fáj még
nemtudom mi a mérték
engedni az újnak,
hogy azt hogy tekintsem jónak?
nem találom ott magam, pedig tudom,
mindent jelnek veszek,
hiszen meg kell találnom a kedvét
minden kicsi percnek
teáskanálnyi pillanatnak
porszemnyi pillantásnak
jókedvét a hajnal látta madárnak
derűjét a déli delelő napnak,
félelmét a fehér fellegeknek,
változását a vontatott viharoknak,
megállni, állni, találni, látni
többet,
érezni
végtelenné lenni
hogy ha majd ott kell legyen egy szempár
egy mondat, egy sóhajtás
ne hajtsa el a varázslatot,
érezzem súlyát a vágynak
a világnak, a varázsnak.
kell-e még szó?
már majdnem kifogytunk belőle
de egyre veszít a parázs, a varázs, a tűz,
a láng
a fellobbanó szomjúzó haszontalanság, hogy kimondjam, azt amire várok, amire vártam talán úton van
szeretném hinni, hogy számomra is létezőben van,
hogy minden nem hiánytalan,
nem valótlan hiábavalóság
ez az ámítottság, kiábrándultság
hogy nem ez az áhított valóság.