elejét venni.
de hogyan,
ha végét se találom?
álmodozni folyton
elegem van
értem én
érzem én
aztán rájövök, semmit sem ér
bármi ami lehetne
világ lehetne, szép lehetne
kép lehetne
csak elképzeltem a jövendőt,
és rájövök,
hogy a sokféle hibában a legnagyobb bennem van.és amit találnék
az úgy fájna
mert egyszer már belegondolna
az már csak lefele zuhanna
zuhanás
egy elválás,
egy moccanás
hiszem
hogy van üteme a létnek
de miért üt eme térnek
véget vet, szét vet,
rájönni, hogy álom
kép, az csak,
rájösz
zuhansz
képzelődsz.
elveszel.mélyen zuhansz.
kérdem én
mire e szenvedély?
kinek kell?
itt van , vegyétek el
eddig hasznát alig leltem
csak gyötrelem
fájdalom
át nem láthatom
vegyétek el,
hadd repüljek el
mind a dalba ölt fájdalom
kérdem én
mire e tér
mely üres
legbelül
csak engem üt
meg se tűr
ez a nagy űr
ez a semmi
melyben elveszni
csak ennyi
és minden
szó
öl.
gyilkol.
minden kép
minden éj
minden kéj
csak elveszni hagyni inkább
így kívánok jóéjszakát.

valamit kezdeni,
kezdeni ezzel az élettel
nem csak hagyni
elveszni
menni, tenni,
merni,
végre már
elég már
a sok ragaszkodás.
hiába érték,
hiába fáj még
nemtudom mi a mérték
engedni az újnak,
hogy azt hogy tekintsem jónak?
nem találom ott magam, pedig tudom,
mindent jelnek veszek,
hiszen meg kell találnom a kedvét
minden kicsi percnek
teáskanálnyi pillanatnak
porszemnyi pillantásnak
jókedvét a hajnal látta madárnak
derűjét a déli delelő napnak,
félelmét a fehér fellegeknek,
változását a vontatott viharoknak,
megállni, állni, találni, látni
többet,
érezni
végtelenné lenni
hogy ha majd ott kell legyen egy szempár
egy mondat, egy sóhajtás
ne hajtsa el a varázslatot,
érezzem súlyát a vágynak
a világnak, a varázsnak.
kell-e még szó?
már majdnem kifogytunk belőle
de egyre veszít a parázs, a varázs, a tűz,
a láng
a fellobbanó szomjúzó haszontalanság, hogy kimondjam, azt amire várok, amire vártam talán úton van
szeretném hinni, hogy számomra is létezőben van,
hogy minden nem hiánytalan,
nem valótlan hiábavalóság
ez az ámítottság, kiábrándultság
hogy nem ez az áhított valóság.

sóhajtás.
ének
hogy fáj a szívem érted
fáj, fáj, fáj a szívem , fáj
te tudod hogy van a dal
te érted még a szépet.
hogy merre jársz
mit gondolsz
kérdezlek téged
mossa el az eső
a képzelet szülte
félelmet
hogy én nem
érdemellek  meg téged.

égi szekérrel kel fel a nap
olyan hajnalok ezek
melyben a magány gyöngyei
nyílnak ki,
bízom a tisztulásban
az új nap csodájában
ha igaz lennék
ó bárcsak hitet kapnék
hogy igaz lennék
nyisd ki kapuidat
ki odafenn vagy
engedj lelkembe nyugalmat,
kegyelmed ne vesd meg tőlem
s engedj közelebb kerüljek feléd,
mert bolyongok az élet tengerén
s ilyenkor
otthon
az ablakomba áralmló tavaszi hajnalban
érzem mélységedből áradó szeretetet
hogy megnyugtat
mert el csak én hagylak
te mindig ittvagy
de hogy én miért kell midnig mindent elrontsak, s pusztítsak, azt csak a Jóisten értheti
senki meg nem kérdheti
mert énse értem.

távoli zajok
felkel a város
jaj csak ne kelne
jaj csak ez a perc, óra végtelen lenni, s ne kellene visszatérnem a zűrös, óriás világképbe
aminek már rég nem hiszek

Rab Zsuzsa – Kívüled élek

 Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy meglássalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
De, nem is ismersz.

 Én vagyok az,
aki meg tudom szelídíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettős rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

Érted-e még az egyszerű beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek,
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.

Read more: http://antalkiss.hupont.hu/12/rab-zsuzsa-versek#ixzz3Zf8XYz00

leheletnyi, percnyi
sugára a napnak, a holdnak
az a pilleszárnya
a reménynek
ami bennem lángot ölt,
mi ez a semmiből jövő
hirtelen, megmagyarázhatatlan
kegyelem?
lehet semmi,
lehet minden
lehetőség.
lehetne

két szememben ragyog a fény, hogy rám most mi vár.
vajon ki leszel te?