elvesztettem eszemet

egészen egy hétre

talán a tavasz első szellője

talán a menekülés kezdete

fene tudja

ismerős az arcod

keresgélem elő magamban

idő kell

lassú vagyok

mint a vízfolyás

hullámzok

és kereslek elmémben

érzem még csókjaidat

oly jól esnek nekem,

mint a harmat

mert nem vagyok én szelidecske

se leány, se menyecske

és még csak épphogy próbálom 

magamat hozzád szoktatni

de már most félek

hogy elveszek benned is jobban

mint ahogy kellene

nagyon furcsa vagy nekem

furcsa, de éreztem már az elején

hogy valamiért ez kell nekem

azt hittem te vagy ismerős

de csak az érzés,

hogy emlékeztessem magamat

talán magamra

talán a hibáimra

gyengeségemre

esendőségemre

mindenesetre 

"nem kell nekem senki társa, 

nem kell nekem senki átka."