szívem elvezetett
elvezetett tőled,
máshoz húz már
máfelé nyit

nem akarlak bántani
hálás vagyok
hisz te nem törted össze
hálás vagyok

***

biztosan engem akarsz?
biztosan téged akarlak?
Szomorúan halovány
és nem törődöm-módon
bújik szívembe a bizonytalanság
mint ahogy én bújok oda hozzád reggelente
megváltást remélve
újra és újra
csak el ne vesszek.

idegen vagy.
nagyon
távoli vagy
nagyon
keresek valamit a szemedben
keresel valamit a szememben
és elfog a szomorúság
mert már oly jó volna
végre valami jóság
végre valami törödés
ugy igazán
és erre azt mondod,
hogy lehet nem is működik ez
mint egy kislány ki játékot, édességet kap
majd kezéből mindez ugyanolyan gyorsan
ki is szalad
pedig alig egy hete komoly nőként tündököltem

nem a visszautasítás fáj
csak ez az élet pofonja
amiről beszéltél
én csak pofáraesésnek érzem
megint ott vagyok ahol voltam

érdes ez az élet
hol édes, hol éget
érdekességében elveszek
inkább maradok magam
természetesen
nem tudok bízni
nem is szabad
csak szállni mint a madár
az ágak se biztosabbak talán
még a levelek is mind lehullanak
hát akkor madárként szálljak inkább el...

ki vagy te
hogy csak így elraboltál
 ki vagy te
hogy csak így, pálinkásan
megcsókoltál

hazakísértél,
másnap pedig már hazavittél

tudtam én előre
mégsem értem
miért pont
ez lett belőle

furcsa vagy te
mondod
nem értesz
mondod
meséljek
mondod
éljek a mának
és mondod
hogy rögtön reagáljak
és nem megy
pedig úgy akarlak
nem bírlak
nem győzlek
ilyen gyorsan követni

még egy hét se telt el
nekem ez sok
és már fáj is
modntad hogy lesznek pofonok
mint egy kislány
megint úgy esek el
sírok
magam
egyedül


szokásom szerint
pedig verselek
álmatlan éjszakák,
teljetek.....

félni,
remélni,
elesni
túlélni,
megint, megint
ki vagy te,
hogy ilyen gyorsan
elraboltál?
ki vagy te
hogy csak így elragadtál

elveszett vagyok
azt mondtad
keresem magam
megszolalni se bírtam
pedig én már tudom mit akartam
alakult minden
harmóniában
kiegyensulyozottan körülöttem,
erre jössz,
csavarogni hívsz a fényes februári éjszakákba
az ismeretlen játsszik velem
vizeket önt valaki valahol szenvedélyesen
próbálok kievickélni
de még csak minden most kezdődik
félek, továbbra is,
továbbra is...

elgyengítesz
pont most
mikor erőmön kívül
másra támaszkodnom
nincs nekem

mi a fene ez
mi a fene lesz
kellesz talán
csakugyan
mégis

mire te érezteted,
mégse, kérlek, hagyd ezt.
hagyjuk ezt
akkor már az elején,
mert már most is tudom,
hogy ez mennyire is fájhat
élj a mának
mondod
és érzem
hogy újra felhasad
a seb szívemen

elvesztettem eszemet

egészen egy hétre

talán a tavasz első szellője

talán a menekülés kezdete

fene tudja

ismerős az arcod

keresgélem elő magamban

idő kell

lassú vagyok

mint a vízfolyás

hullámzok

és kereslek elmémben

érzem még csókjaidat

oly jól esnek nekem,

mint a harmat

mert nem vagyok én szelidecske

se leány, se menyecske

és még csak épphogy próbálom 

magamat hozzád szoktatni

de már most félek

hogy elveszek benned is jobban

mint ahogy kellene

nagyon furcsa vagy nekem

furcsa, de éreztem már az elején

hogy valamiért ez kell nekem

azt hittem te vagy ismerős

de csak az érzés,

hogy emlékeztessem magamat

talán magamra

talán a hibáimra

gyengeségemre

esendőségemre

mindenesetre 

"nem kell nekem senki társa, 

nem kell nekem senki átka."