mint a szél ami itt-ott  nyári napokon hajamba kap
vagy mint a tavaszi szellő ami lengeti a virágokat
csak úgy szerettem volna átsuhanni
csak úgy akartam volna tündérkedve lépdelni
helyette, mint  zivatar, mint a vad áramlat
rombolva, zavarosan,  viharosan  vonultam váratlanul.
nemtudom mire szomjazom már jobban
levegőre-e, tengerekre-e, napsütésre-e
tisztaságra, zavarodottságra-e
magányra, változatosságra-e
másra, újra, régire-e
mire
csaknem semmire
majdnem mindenre
de mégis mire?!
honnan tudjam hova haladok
hová hallatszok
hová hárulok el
hát
hallhatatlan halva
hálátlan hálával
halálig, de halálig
oltalom lennék, volnék
vágy lennék, volnék
világok, várok
várok rátok

hajnalkeresés

mély lélegzetek
lassan, majd egyre gyorsabban
hevesebben, kedvesebben
nézek szemedbe.
mélyen, kegyetlen
tekintetedbe.
honnan jöttél,
ki vagy,
mit akarsz?
semmi vagyok,
senki vagyok
nemtudom mit akarok
megsemmisülök a káoszban
a félelemben és a bánatban
mindezer darabra törtem már
és török még tovább
annyira, s úgy
hogy a fájdalom már barátom
ide jutottam.
ide sodródtam
ez vagyok.
hiába magyarázkodok
jobb már talán sose leszek
napjaim, holdjaim
fényeim, csillagjaim
elvesztettelek benneteket
feláldoztam mindent
és úgy érzem a semmiért.
úgy érzem mindent elvesztettem
és nem találom már kedvem
se a fényem, létem, éltem
igen borongósra fordult világom
ha nem tetszik szavam, szemem
éneklem, és hangosan kiáltom
bánatom
feléd
felém
egészen
mélyig,
egészen
a csillagos égig.