hibázok, félek, élek
bűnbánok, félek, égek.
és fáj hogy megbántottál
 oly sokszor már,
és hogy megint kezdődik,
hiába figyelsz oda
a legapróbb dolgokra
engem nem ismertél meg soha
és fáj, hogy szeretsz
ég a tűz, és vezetsz
én meg hagyom hogy égjek
mert jobb minthogy magamban félek
a végtől, az égtől
mindenkitől
testvértől, baráttól,
apámtól anyámtól
Istentől
bűntől, kéjtől
és a vágytól
melyből csak szürke hamu marad szívemen,
hogy letakarja az újra, és újra felkapart sebeket.
talán újjáéled, talán halálra ébred
talán valaki majd megtisztítja,
ápolja
ha más nem, hát az erdei vadak, kismaradak
vagy a szél fújja el,
tenger öleli szét habjaiban
ha más nem,
hát a végtelen föld nyeli el
már megint csak azt érzem, sodródom a végekben
soha többé nem a fénybe
csak a konok sötét zuhanórepülő szélben
és úgy érzem végem.