ez a végzetesség
fájó sötétség
szívemnek
dallamaiddal gyógyítasz
szemeiddel felvidítasz
szükségem van rád
de megbolondítasz
mássá válok
vad szélvész vagyok
szelídíthetsz
de hiába már
elvitt a nagy hullámok habja
viharok mostak el
leharcoltam harcaim
szedett vedetten kapkodok.
csapkodok.
ide-oda
kavarog szívem
fejem
hogy mi lesz velem
mi lesz veled.
örökké így
habozva feledve
egymást kergetve
félek elveszek
s hogy kinek lennem kell nem leszek
de félek attol is hogy elvesztelek
mert tudom mindent együtt nem lehet.
kavarog a lélek, az élet
mindegy mit kérek
remélem tudják odafenn
én csak az igazság útját járnám
járok járatlanban, taposom útjaim
mégsem látok már se előre se hátra
múltam jelenem, jelenem múltam
előre pedig csak a szívem visz,
amíg dobban, amíg benne a láng lobban
amíg felülről pumpálják bele a vért
s a hitet, hogy feledni
veszni ne hagyjak semmit se
mert megéri, minden egyes lélek
minden egyes vétek
tenni, merni, remélni
szeretni égien
földien
mélyen
hullámzón
képzelet
szárnyaló
tengerek
ős vizek
hullámzón
messzire vigyetek.