otthon nincsen más
csak búsulás
semmi tanulás
semmi okulás
az otthon-lakás
az ittmaradás
már rég nem más
mint ittfeledett parázs
melyet néha felizzít még egy két pillanat
hideg a szoba
rideg az ablaka
nincsen már ki bekopogjon rajta
éjféli teleken
vad álmokkal tengek lengek
szenvedgetek,
majdcsak hamu lesz a parázsból
és kikeveredek már e városból
vagy lehetek az parazsat evő paripa
úgy ahogy eddig, ki erejét a rosszból szedve
fel-fel éled, táltossá válva kereng vissza a homályba
mentve ki a végtelenségből, a régi körből
a szedett vedett bogáncsot, láncot
kiabálva, dalolva, bárhogyan csak hallva
tovább szárnyalva lovon át
viharon át vágtatva
kezedet már nem fogva is vigasz az éjben, szélben, télben
mikor összeszoruló szívedben megszólal egy elképzelt árny,
lány vagy homály,
kit már rég elhagyott a vágy
hogy talán egyszer egy mese végén hozzád még várva,valaha is visszatalál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése