hazudtál
hamis voltál
énis az voltam
fájdalmat okoztam.
ez örökös félelmem
szívfájdalom
mit hordozol
s hordozok
ügetve végtelenig, végtelenségig
valótlanságig üldözöl
fájdalmaddal.
sírok miattad minduntalan behunyt szemmel.
születni kell
úgy látom, ma már születni kell fájó szívvel
amit semmi sem gyógyít
az idő sem
az Isten sem
a végtelenségig vinném álmaim
még jobban megrémiszteném önmagam
tükörre vágyom csak
főként benned
változásra vágyok
az árvíz-álmok sodrásában tudom, hogy már nem hazulravaló vagyok
hazátlatnul tündökölni
rettegve
félelmekbe sodródva vágyom
nemtudom hogy kell lennie mindennek
álmaim gyászba visznek
láncra vernek

te vagy az én lüdércem
megkísértesz minden éjjel
akkor jöttél, mikor tavasz volt
azt hittem valami csodaféle volt
az érzés
 mit bennem felébresztettél
de böjtöltem
s benned eltörtem,
mert rám néztél
szemembe,
kedveseket mondtál
s én nevetve nem értettem
hogy mi a fene
részeg vagy
vagy én vagyok
s mi a fenét akarok
láttam, hogy nézel
két fekete szemeddel mélyen
tetszettél
de nagyon
elmondani is fáj
nagyon
mert te nem vagy egyedül
te nem félsz
te élsz
egészen
én meg félben,
még mindig.
vagy talán örökké félben,
Holdként.
Te meg Napként tündökölsz
mély feketében vakító sötét
hiszen valami oly mély az, mit láttam
s oly szép
mert úgy vágyom
vagy fene tudja
lehet, hogy csak a hatalom, az mt ugy akarom
hogy enyém legyen.
ennyit erről a tavaszról
azthittem valami újat hoz,
helyette árvíz-álmok sodornak messze-messze mindentől
főként az élettől
ébresztő!!!