sajnálom,de én magammal másként állok.élek,de félek,az vagyok aki mindig,érzelmi szemetes,stressz-szívó,negatívum-vevő....ebből építkezem,de valahogy elfáraszt most minden ilyen.lefárasztanak,pedig magam adom,jaj remélem megéri mindez a fáradalom.nadesebaj,ígyvanez.
most ezért van mindenúgy,hogy sehogy,s várom az újat a nyarat, a lángot a fényt, mi feltölt,megvéd,mert olyrég volt már hogy magam után hagytam mindezt a tájat,mindazt a vágyat mi vitt mind a szél,előre,ha féltem,ha néztem,csak képeket láttam,szépeket .
Már jóideje,hogy életem ideje,olyan,milyen,megszerettem,jóezígy,élvezem az időt.élvezem a magányt,a szobám,Somorjai utcák unalmát,a semmit,a lustaságot,a hosszú sétákat,a vágtákat ígérő lovascsapatokat álmaimban,a fákig,felhőkig nyúló álmodozásaimat....
hát így ez az mi ad vigaszt.
S csak a felhők fölött te tudod,hogy a szavak is feleslegesek,mert elfogynak egytől-egyig mind.