I.
Bánt a magány.

Szívembe mar.

Könnyeket facsar

Szemembe,fejembe

Összevissza kavar

Értelmet érzelmet

Nemis látok most
 át már semmit se

Régi cseh tamás dalok

Voltak azok

Amiket hallgattam

Mielőtt abbahagytam

önmagam ma este

Istenem,legalábbte

Téged kérlek én
kérlek,kettesbe

II. 

Ilyen gyenge vagyok,

Hogy még most is csak rád várok

Hogy még msot is csak te jársz eszembe

Régi emlékek,mik fájtak,

most úgy várnálak

Most úgy kívánnálak

Ahogy senkit se szabad

/Istenem fékezz meg,

Törj meg

Ne engedd meg

Nem szabad most!/

Értem én talán mit kellene tennem

De lelkemmel el nem fogadom ezt ily könnyen,

Fájnak,a sebek,a napok,a holdak, a csillagok

Akik ugy ismernek,s most csak a szél suhog,

S int kedvesen,

Elvinne ő szívesen,

S én is mennék veled kedvesen

De van mit nem engedhetek még el

S ezt idő barátommal kell lerendeznem

A múlttal, a sok tegnappal,jelennel,holnappal...

El vesznem sem kellene,de a szelek visznek,vesznek

Még lábalól is eltesznek

Lassan elfordulok,

Bezzeg iylenkor nem futok

Menekulhetnék inkább

Mikor senkise lát

Fejem még mindig fáj,

Szavam még meg nem áll

Sosem lesz ennek vége

Elér életembe

A magány

Hát viszlát jóbarát

Tegnapi bánat,ma már bűnbánat.

 S én téged  még mindig csak várlak.

ó én édes napocskám

csak jönném énfelém már

ó én édes holdacskám

csak látnálak végre már.