ismeretlen hanglejtés

ez valami ismeretlen hanglejtés
még neked is, aki ismered hangom minden színét
énekem minden szavát
éjszakákon túl hallatszó sóhajaim javát...

elmúlóban az álom és a kemény realitás
képzeletbeli fejszém hát szívembe
és fejembe vágom,
hogy lássak át a másvilágon
nézzek kicsit messzebre, túlra
ne csak a mindennapokba fúlva
éljem világom

keresem a szépet, a mélyet
örökké
ez lesz a boldogságom veszte is
a kék melankólia,
a szürke homály
mind a felhők az égen
vagy habok a vízen
eltakarnak
s én is elveszek.

mi legyen hát, ha már utat nem lelek?

csak nyugalommal, szürkén, így felhősen is
de elköszönök tőled
és már előtted is így lesz ismeretlen hanglejtésem