Jeges,szürke pillanatok
hamvas,halott mozzanatok
éjszakai sírás-rívás
kiabálás,semmi-alvás
rádöbbenés - eleresztés
elmélázás - fájlalás
hogy a világ, jaj!,de nagy
hogy a szívem vérbe fagy
hogy magányos minden este
ahogy a csaillag égi teste
úgy állok én egyedül
szívem jeges,kívül-belül

kapálódzás,fuldokolás a tóban
bánatomban, a nagy malomban
őrlődök,széllel sodródok,
vizek habjainak sürüjében hullámzok,
vad szélviharok közepett fázok
...
Hol a világ közepe?
Oda megyek, gyere hát te
nevezhetetlen,felejthetetlen,felfeddhetetlen te
te,te- semmi se,senkise, és mindense
ne hagyj el, égő iszonyat,bánat,fájdalom,mint ahogy akarom,
fájlalom, vágyam sóvárgása
bánatom
szívem honvágya
hol vagyok?
szétszakadok
miért -e fellelhetetlenség?
zárt kapuba senki be nem lép
a kismadár itt sosem vendég
inni bé nem tért még
ha ajtót sosem nyitok
senki meg nem ismeri a bánatot.

Nemes Nagy Ágnes:


Minduntalan

Minduntalan megsértenek.

A villamosok, a legyek,

a képzelet, a mozdulat –

percenként öl az indulat.

S az indulatra, mint a zsák,

váratlan hull a bénaság.

Jó volna messze, messze – mindegy.

Meg-megbicsaklik a tekintet.

Még vágyom.

De már hallom olykor,

hogy sustorog, mint függönyön

üres ablakban éji szél,

a közöny.

Nemes nagy ágnes: Elmélkedve

Mit kéne tennem? Nem tudom.

A kezem összekulcsolom.

Ülök az ágyon szótalan.

Hová is ejtettem magam?

Összefonom ujjaimat.

Ennyi maradt: a mozdulat

A hitből, és gályára vont

Őseimből maradt a csont.

Hová forduljon hát az ész?

Pedig jó volna szégyenét

A szóval, mely megsejteti,

Kimondani, s elrejteni.

"mert végul semmi sem marad."

Nemes Nagy Ágnes:

A lovak és az angyalok

Mert végül semmi sem marad,

csak az angyalok s a lovak.

Csak állnak lent az udvaron,

az angyalok meg a szobámban;

csellengnek néha szinte százan –

egy lény mit is tesz önmagában?

Feldobrokol, s ismét megáll,

vagy szárnyát csattogtatja olykor,

mint egy szellőzködő madár.

Csak állnak és nincs semmi más,

csak látvány és csak látomás,

csak láb, csak szárny – az út, az ég,

bennük lakik a messzeség –

Oly távol vannak, oly közel.

Talán ők már nem hagynak el.

ég ígérő fákat akarunk


ég ígérő fák.
.szeretnénk.ha lehetnénk.mintha tudnánk.pedig nemigazán.

"újat kell látnom, újat akarok megismerni, sötét tavakat kóstolni, recsegő fákat, vad szeleket látni, korhadt kerítéseket bámulni, hogyan él mindahány, zsenge nyírfaligeteket és reszkető leveleket hallani, fényt, napot akarok látni és nyirkos zöldeskék esti völgyeket magamba szívni."

rossz kor beszélni,rossz kor félni, rossz kor ez a kor
rosszkor fogtad meg a kezem, rosszkor féltettél engem
rosszkor tévedtem,rosszkorból érkeztem,
rossz kor álmodni, rossz kor repülni
rosszkor kellett a magány, rosszkor vágytam másra.
elcseszett  szaavak.